Hiánypótló e-book szolgáltató vállalkozóknak, ami segít végre nem az árversenyből, hanem élményből élni.
Szolgáltatóként elégedettek az ügyfeleid – mégsem vásárolnak újra nálad? Nem tudod, hogy hol hibázol, mit tehetnél másként? Hidd el, nem vagy ezzel egyedül. Hiszem azt, hogy ma már nem elég, ha jól dolgozol, hiszen a versenytársaid is ugyanolyan jók szakmailag, különben hamar kiesnek a piacról. Ami igazán dönt, az az ügyfélélmény, amit közben nyújtasz.
✅ visszatérő, lojális ügyfélkört építeni
✅ kilépni az állandó „új ügyfél vadászatból” és búcsút mondani a tetemes hirdetési költségeknek
✅ és végre nem az árak alapján választanak majd téged, hanem az élmény miatt, amit adsz.
Nagy Tímea vagyok, Ügyfélélmény Specialista. Már akkor is kiemelkedő ügyfélélményt nyújtottam vállalkozóként, amikor még nem is ismertem ezt a kifejezést. Szívből jött és ez azóta sem változott.
11 évet dolgoztam multinacionális környezetben, amiből rengeteg inspirációt szereztem. 2019 óta vállalkozom és már 50+ elégedett ügyfél tapasztalhatta meg vagy tanult tőlem az ügyfélélményről, mely témát folyamatosan kutatom.
Hiszem azt, hogy az ügyfeleinknek olyan kiváló ügyfélélményt kell nyújtani (legyen az akár termék vagy szolgáltatás), aminek én magam is örülök (örülnék).
Ha szeretnél dinamikusan növekvő céget és alacsonyabb hirdetési költséget az újravásárló ügyfeleknek köszönhetően, elengedhetetlen, hogy foglalkozz az ügyfélélmény témájával. 2025 az ügyfélélmény éve, ha most belevágsz, akkor nagyot robbanthatsz.
Azért írtam ezt az e-bookot, hogy akár egy kezdő vállalkozó is segítséget kaphasson a több visszatérő ügyfél eléréséhez és ezáltal növekedni tudjon.
Miért nem működik már az „elég, ha jól dolgozom” hozzáállás?
Megérted, mi az a láthatatlan dolog, ami miatt másokat továbbajánlanak – téged meg nem.
Részletesen végigvesszük:
Nem kell ajándékdoboz és csillámpor.
Megmutatom, milyen apróságokkal tudsz mély benyomást kelteni – minimális idő- és pénzráfordítással.
Egy egyszeri ügyfélből visszatérő, hűséges vevő?
Igen, ha tudod, hogyan zárd úgy a folyamatot, hogy új ajtókat nyisson, ne végleg bezáródjon.
Javaslok sablonokat, checklistákat – amikkel azonnal el tudsz indulni kicsiben, elindulsz a kiszámítható és automatizálható WOW ügyfélélmény felé
Így nem lesz tőled független a minőség, mégis kevesebb energiával jobban működik minden.
Timivel 4 hónapja dolgozunk együtt, és már ennyi idő alatt is rengeteget segített az ügyfélélmény fejlesztésében és a visszatérő vásárlók megszerzésében. A közös munka során sikerült jobban megértenem, hogy mire van igazán szükségük az ügyfeleimnek. A hírleveleknek köszönhetően olyan ügyfelek is visszatértek, akikkel évek óta nem volt kapcsolatom. Emellett támogatott az upsell értékesítésben és karbantartási csomagok kialakításában is. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne tudatosabban építkezni és növekedni!
Szeretném megosztani pozitív tapasztalatainkat a VIP Ügyfélélmény audittal kapcsolatban, amit nemrégiben vettünk igénybe Timitől. A szolgáltatás rendkívül hasznos volt számunkra, mivel segített azonosítani és megoldani több problémát is, amelyek befolyásolták ügyfeleink elégedettségét és hosszabb ügyfél élettartamot eredményezhetnek. Az audit során kapott részletes elemzések és javaslatok révén sikerült már most jelentősen javítanunk az ügyfélélményen. Azért választottuk ezt a szolgáltatást, mert mert mi a Frozen Mango Médiánál hiszünk az innovációban és a személyre szabott megközelítésben. Az audit során tapasztalt profizmus és alapos munkavégzés megerősítette bennünk, hogy jól döntöttünk. Mindenkinek bátran ajánljuk Timi VIP ügyfélélmény auditját!
Timi grafikai tervezés és kivitelezés szolgáltatását vettem igénybe, többféle termékre. Készített nekem névjegykártyákat, a brandemhez illő e-bookot és annak prémium, keményfedeles könyv változatát, valamint céges prezentáció sablont is. Magas minőségi tapasztalatom van, ami ritka ebben a szakmában. Bármit kértem Timitől, mindig határidőre, magas minőségben jutottam hozzá és többet, jobbat is kaptam, mint amire számítottam. Bármikor, ha újabb kéréssel fordulok Timihez, azonnal reagál rá, ez nekem cégvezetőként nagyon megnyugtató. Ajánlom Timi grafikai szolgáltatatását ha megbízható és kreatív szakemberre van szükséged, aki tartja a megbeszélt határidőket és kiváló minőségű munkát ad át, ügyfélélménnyel megfűszerezve.
Timivel a BNI-ban ismerkedtünk meg, már az első benyomás is pozitív volt a személyiségét illetően, nem volt kérdés, hogyha eljön az idő, az Ő segítségét kérem. A Fejleszd Lelkesen Iskolaelőkészítő programom miatt kértem a segítségét. Az Ügyfélélmény audit során profi, teljeskörű szolgáltatást kaptam. Olyan dolgokra világított rá Timi, amelyek igazán nagy segítséget jelentenek a haladásban. A csomag amit kaptam, a teljeskörű kiértékelés és az eszközök - mindez baráti és Timire jellemző igen kedves hangulatban - olyan jól használható tudást ad, amit könnyen beépíthetek a napi vállalkozói munkámba. Köszönöm!
Expon való megjelenéssel kapcsolatban kértem Timi segítségét, hogy a standom odavonzza az embereket. Az együttműködés során nagyon tetszett, hogy az elején Timi elkezdte felépíteni mit kellene, s a lelkesedése úgy magával ragadott, hogy az én képzeletem is elkezdett szárnyalni, a közös munka így egy szuper brainstorminggá változott. Ezen felül a teljes személyre szabottságot élveztem, azaz, hogy nem éreztem azt egy pillanatig sem, hogy egy sablon alapján haladunk, hanem 100%-ban rám és a vállalkozásomra készült a terv. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki vállalkozását úgy szeretné láttatni, ahogyan ő azt legbelül érzi, de eddig nem tudta megmutatni. Timi segítségével meg fog születni az anyagi világban is a missziód.
Várlak szeretettel a konzultáción!
Igen, pontosan neked szól. Ez az e-book szolgáltatóknak készült. Ha könyvelő, VA, designer, tanácsadó, coach stb. vagy – és ügyfelekkel dolgozol – akkor ez a szemléletváltás az egyik legerősebb eszközöd lehet.
Bankkártyával biztonságosan, az OTP SimplePay felületén keresztül tudsz fizetni.
A sikeres fizetés után automatikusan kapod meg a hozzáféréseket néhány percen belül a SalesForm felületén lévő ebookhoz, amit 60 napon belül kell, hogy letöltsél.
Igen, magánszemélyként is megrendelheted a tanfolyamot, amiről automatikusan a Billingo számlázó rendszeréből küldöm ki az ÁFÁs számlát.
Nem kell mindent egyszerre csinálni. Az e-book tele van mini lépésekkel, amit akár 10 perc alatt is be tudsz építeni a munkádba – az eredmény viszont sokszorosan megtérül.
Ez egy gyakorlatorientált anyag, ami tele van példákkal, konkrét mondatokkal, sablonötletekkel. Nem csak arról beszélek, mit kellene csinálni – hanem meg is mutatom, hogyan.
Nagyon jó, ha már van rendszered! Ez az e-book pont azt segíti, hogy ne csak automatizált, hanem emlékezetes is legyen az élmény – és érzelmi kötődést is építsen.
Több ügyfelem is jelezte, hogy már 1–2 apró változtatás után új ajánlások vagy újramegrendelések jöttek. A „WOW élmény” gyorsan hat – és hosszú távon épít. Persze csinálnod kell a leírtakat, anélkül nem fog működni.